4. Politológiai nyári egyetem és tábor
2010. augusztus 26–29.
Balatonfüred (és Badacsony)
Idén negyedik alkalommal szervezi meg a Politológiai Párbeszéd Társasága partnerszervezeteivel közösen a Politológiai nyári egyetem és tábor rendezvényt, immár hagyományosan Balatonfüreden.
A rendezvény témája: Magyarország és Közép-Európa elmúlt húsz éve, az új demokráciák vizsgálata lesz. Szóba kerül majd Magyarország és érintőlegesen a környező államok (Románia, Szlovákia, Szerbia) elmúlt húsz évének demokratikus tapasztalatai, pártok és pártrendszerek, kampányok, jeles események, és természetesen az idei két magyarországi választás közötti aktualitások is.
Meghívott előadók társadalomtudósok, politológusok, politikusok, közéleti szereplők.
A szakmai programokon túl számos programot szervezünk: lesznek kvaterkázások neves balatoni borászokkal, balatoni hajózás, koncert és retro parti.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTVA
2010. augusztus 22-ig (vasárnap)!
Ingyenes részvételi lehetőség!
Azok (elsősorban egyetemi hallgatók), akik még nem rendelkeznek magánynyugdíj-pénztár tagsággal, egy támogatás révén ingyen vehetnek részt a nyári egyetemen. Részletekkel kapcsolatban a ppt@politika.co.hu írhatnak az érdeklődők.
A Politológiai Párbeszéd Társasága és partnerszervezetei 2010-ben negyedik alkalommal szervezik meg a Politológiai párbeszéd nyári egyetem és tábor rendezvényt.
2007-ben a nyári egyetem témája és címe "Közvetlen demokrácia kérdőjelei" volt, és a a közvetlen demokrácia lehetőségeit vizsgálta a Fidesz népszavazási kezdeményezése kapcsán.
Az első nyári egyetemről összefoglaló itt olvasható.
Az első nyári egyetemről képeket lásd itt.
2008-ban a nyári egyetem témája "Kisebbségi kormányzás vagy előrehozott választás?" volt.
A második nyári egyetemről készült összefoglaló itt olvasható.
Ellenzéki kerekasztal politológusoknak... - a 2008. évi tábor egyik szekciójáról a Napkeltében megjelent összeállítást lásd itt.
A vetélkedő részeként szervezett bordalversenyt a „KDNP csapata” nyerte.
A győztes bordal itt olvasható, és itt nézhető meg.
A második nyári egyetemről képeket lásd itt és itt.
2009-ben a nyári egyetem témája az európai parlamenti választások értékelése, európai uniós tapasztalataink megvitatása voltak.
A harmadik nyári egyetemről készült összefoglaló itt olvasható.
A harmadik nyári egyetemről képeket lásd itt.

