Kötetek
Rovatok
Cikkek
Szerzők
A Társadalom&Politika folyóirat

Társadalom&PolitikaA Társadalom és Politika (T&P) folyóiratot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Új- és Legújabbkori Egyetemes Történet doktori program PhD hallgatói, illetve a Társadalomtudományi Kar Politikai Tudományok tanszék hallgatói és fiatal oktatói alapították 2004 telén. A folyóirat elsődleges célja, hogy lehetőséget biztosítson a politikai kultúra fejlesztéséért fáradozó társadalomtudósoknak, hogy munkáikon keresztül nevezett célért tevékenykedjenek, azáltal, hogy a politikatudomány és a hozzá kötődő társult tudományok területén komoly szakmai munkát folytató, tehetséges kutatóknak publikálási lehetőséget biztosít. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy az országban és a határainkon túl is működő tanszékek és tudományos műhelyek összefogásával országos fórumává váljon egy színvonalas társadalomtudományi diskurzusnak, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon is szélesebb körben teret nyerhessen a politikai párbeszéd európai kultúrája.
A Társadalom & Politika szerkesztőinek szándéka szerint a T&P pártpolitikától, ideológiai elkötelezettségektől mentes, hangsúlyozottan szakmai folyóirat, amely elsősorban kiemelkedő szakemberek, kutatók szakmai munkáját kívánja összefogni országos szinten a politikatudomány, illetve a politikához, a politikatudományhoz kötődő társult tudományok és a tágabb értelemben vett társadalomtudományok (filozófia, gazdaságtan, jogtudomány, nemzetközi kapcsolatok, politikai antropológia, szociológia, történettudományok) területén.
A T&P folyóiratot kiadja a Politológiai Párbeszéd Társasága, a Politológus Hallgatók Egyesülete és a Gondolat Kiadó. A Gondolat Kiadóval kötött megállapodás értelmében a folyóirat országos terjesztésű.
Megjelenik 1000 példányban, átlagosan 180-200 oldal terjedelemben, vágott B5 méretben.
A Társadalom & Politika szakmai színvonalát emelendő az alapító szerkesztőség felkért egy tanácsadó testületet, melynek keretében Magyarország kiemelkedő társadalomtudósai segítik a folyóirat munkáját. A Tanácsadó Testület tagjai napi operatív ügyekkel nem foglalkoznak, ellenben szakmai tanácsaikkal, tapasztalatukkal segítik a folyóirat munkáját. Különböző politikai szimpátiájuk avagy kötődésük végett a kiegyensúlyozottság garanciái is ők egyúttal.
A tanácsadó testület tagjai

Balogh András (egyetemi tanár, ELTE BTK Új- és Legújabb-kori Egyetemes Történelem tanszék korábbi tanszékvezetője, a Medgyessy-kormány nemzetközi stratégiai főtanácsadója, a Magyar Köztársaság Bangkokba delegált nagykövete)
Bayer József (akadémikus, egyetemi tanár, Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének (MTA PTI) igazgatója, a Zsigmond Király Főiskola főigazgatója)
Bihari Mihály (az Alkotmánybíróság elnöke, egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politológia tanszék, a Politológia doktori iskola vezetője)
Fricz Tamás (tudományos főmunkatárs MTA PTI, a XXI. Század Intézet tudományos igazgatója)
Körösényi András (akadémikus, egyetemi tanár, ELTE ÁJK Politológia tanszék, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke)
Lánczi András (tanszékvezető egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi tanszék)
Simon János (tudományos főmunkatárs MTA PTI, tanszékvezető egyetemi docens, Miskolci Egyetem Politológia szak)
Vida István (egyetemi tanár, ELTE Társadalomtudományi Kar Politikai Tudományok tanszéke)

Napirenden van emellett a Tanácsadó Testület bővítése, további kiemelkedő társadalomtudósok felkérése a testületbe.